Általában nem szeretek a magánéletemről írni, de úgy érzem, hogyha most nem írom le mit gondolok megpukkadok. Ez meg úgye nem lenne túl jó. Egy egyszerű kérdésen töröm a fejem: Kit nevezhetsz barátnődnek a mai világban?  Hát nem sok embert. Legalább eddig úgy hittem, hogy megvan a baráti társaságom, de most ebből ketten kiestek... az hogy miért nem fontos, meg nem is lenne publikus. Én csak már annyiszor hallottam tőlük, hogy csak jót akarnak és... tényleg ismernek olyan jól, hogy tudják mi jó nekem? Mert néha még én sem tudom, nem hogy ők... és akkor itt ez a helyzet. Szövetkeznek a hátam mögött... olyat tervelnek ki, amiről megkértem, hogy ne tegyék! És akkor ez tényleg az én javamra szolgál? És miért kell ennyit áldozni érte... honnan a biztosíték, hogy egyáltalán értelme van, mert... nem volt. Tényleg! Csak rossz vége lehetett volna és aki tényleg ismerne az tudná... így voltam drága Sasaki-chanommal, aki kiállt mellettem és imádom is érte. Talán nélküle nem csak elmélkednék.
Hazúdtak... és átvertek volna, egy szerintük magasabb célért, ami ráadásul kellemetlen lett volna nekem. És lehet, hogy még egy barátságot is tönkretett volna. Így most másik kettőt tett tönkre, de talán nem véglegesen. Mint ahogy egy Paparoach számban hallani lehet: "I will forgive, but I won't forget! I hope you know you've lost my respect..." És talán ők ketten sose fogják megtudni, hogy megbántottak, mert nem fogom az orrukra kötni. Ha nem veszik észre, az csak a kapcsolatunkat jellemzi és akkor talán így a legjobb. "Does it run in your blood, to betray the ones you love?"
És most itt a végén az a legrosszabb, hogy már nem vagyok dühös és nem is érdekel, de a jelenlegi életkedvemet elvette ez a kis akció. Mert eddig boldog voltam, most csak ürességet érzek... bár lehet, hogy csak azért mert mindent túlreagálok! De legalább még egy dolog, amit tudhattak volna rólam és mégse...